Sziasztok! Első levelünk már meg is érkezett - méghozzá rekordsebességgel. :) Vidám kis történet arról, hogyan válik az ideális állás már az interjún rémálommá, avagy nem árt, ha tudod, kinek, mit, mikor, és legfőképp hogyan kell hazudni.

Sziasztok!

Örülök ennek a blognak, legalább valahol kinyávoghatom magam. :)

Történt néhány hete, hogy állásinterjún szívtam meg kegyetlenül. (Már önmagában az is szívás, hogy nincs állásom.)

Küldözgettem a szépen megkozmetikázott (értsd: hazugságokkal teletűzdelt) önéletrajzomat jobbra-balra, ahogy azt kell. Be is hívtak egy gyógyszeripari céghez, irodavezetőt kerestek. Örültem, mint majom a farkának, az adott melót épp nekem találták ki.

Úgy kezdődött, hogy hiába néztem meg, hogyan jutok oda (ezért is hála az utvonal.bkv.hu-nak), a megadott utcában a házszámok teljesen önkényesen vannak kitalálva, közük sincs a matematika szabályaihoz. Mindegy, szerencse, hogy 2 órával előbb elindultam, így sikerült a tomboló viharban, bőrig ázva időben megérkeznem.

Vártam újabb fél órát a tünci kis HR-es csajra, és végre beülhettem az irodába, ahol is olyan kellemetlen kérdéseket kaptam, minthogy például könnyen odataláltam-e (ANYÁD!!!), és szeretem-e a gyerekeket (naná, pedofil vagyok, rohadj meg), meg hogy miért nincsenek műkörmeim (mert úgy nem lehet gépelni wazze!!).

Nem lényeg, van már gyakorlatom abban, hogy hülye kérdésekre elfogadható és életszerű hazugságokat válaszokat tudjak gyártani. Minden haladt is a maga útján - meglepően jól mentek a dolgok -, mígnem a csajszi kedvesen meg nem kérdezte, hogy hozzájárulok-e grafológiai viszgálathoz.

Erre a műmosoly lehervadt rózsás arcomról, és halálhörgésnek hangzó, de lelkesnek szánt "persze!" hagyta el a számat.

Akkor már éreztem, hogy minden veszve van, mert egy képzett szakember fél perc alatt megállapítja, hogy sem precíz, sem lelkes, sem motivált nem vagyok. Így a hazugságok eddig elmondottak máris értelmüket vesztették. De sebaj, fő az optimizmus! Belevágtam hát és tuti kis öntömjénező szöveget vetettem papírra.

És ekkor jött a kegyelemdöfés. Azt mondja nekem: "Most látom csak az önéletrajzát, eddig tényleg XXXXXXXX.Kft-nél dolgozott? Szuper, onnan mindenkit ismerek! X.Y. (mármint a vezérigazgató) személyes jóbarátom!"

Erre aztán végképp lesápadtam. (Most olavsod CSAK az önéletrajzom??? Akkor mi alapján hívtál be??? És pláne mire fel kapsz nettó 250 ezer forintos fizetést baszdmeg?)

Ez persze a kisebbik baj volt. A nagyobbik az, hogy én az önéletrajzomban említett cégnél csak 2 hónapig voltam, nem egy évig. Sőt, viharos körülmények között távoztam onnan - egész pontosan X.Y vezérigazgató úrra borítottam az íróasztalt, artikulálatlan üvöltés kíséretében.

Namármost, ha tünci kis HR-es csaj rákérdez nála arra, hogy milyen munkaerő vagyok, jó eséllyel nem fog ezek után elismerőleg nyilatkozni rólam. Non plus ultra, az említett jelenetnek köszönhetően a nevemet viszont tutira megjegyezte egy életre.

Szóval: tele a hócipőm, hogy ebben a rohadt kétmilliós városban miért pont X.Y gyermekkori barátnőjébe kellett belefutnom? Ezért minimum a bad beat jackpotot kellett volna megütnöm.

Végkifejlet: az állást persze nem kaptam meg, másfél óra hazudozás ment pocsékba egy eleve elvetélt dolog miatt. Az elutasító válaszmailre - minden mindegy alapon - még írtam egy kedves levelet, idézem: "Tisztelt Z! Már csak egyetlen kérdésem maradt... Azért nem kaptam meg az állást, mert a grafológus megállapította, hogy elmebeteg vagyok; vagy azért, mert pofátlanul hazudtam?"

Reakció persze nem érkezett azóta sem. :)

Röviden ennyi. Tanulság: csak végképp ellenőrizhetetlen dolgokat hazudjatok a CV-tekben, különben ti is elmondhatjátok magatokról a röhögőgörcs rövidebb szüneteiben, amit én: Így jártam! :)

Üdv: C.